Flight Log: Day of Departure (Nov. 2, 2002) Repülési napló: Az indulás napja (2002. nov. 2.)

After painfully long preparations, the day has finally come. The weather was not cooperating and it seemed uncertain if we would even be granted permission for takeoff but, regardless, we knew that now there was no turning back. The fog was thick and many in the gathered crowd were wondering aloud if it was safe to fly. If only they knew that we too had the same thoughts! However, after all the interviews and endless preparations, we were eager to get going.

Kínosan hosszú felkészülés után végre elérkezett a nap. Az időjárás nem kedvezett nekünk, és bizonytalannak tűnt, hogy egyáltalán megkapjuk-e a felszállási engedélyt, de tudtuk, hogy innen már nincs visszaút. Sűrű köd volt, és a tömegben sokan találgatták, biztonságos-e repülni. Bárcsak tudták volna, hogy mi is ugyanezekre a dolgokra gondoltunk! De az interjúk és a hosszas előkészületek után alig vártuk, hogy elinduljunk.

"Our emotions were high as the brass band organized by our friends played an emotional rendition of the Hungarian national anthem. By this point, the realization had hit home for everyone – we were actually flying to Australia!"

"Az érzelmek a tetőfokára hágtak, amikor a barátaink által szervezett rezesbanda eljátszotta a magyar himnuszt. Ekkor tudatosult mindenkiben a valóság – mi tényleg Ausztráliába repülünk!"

Once we had settled into the cockpit and checked our gauges one last time, we took a final look at our gathered family members. With a heavy heart, I asked for permission to taxi the runway. I proceeded slowly as I took the opportunity to capture the image of the moment in my mind. However, by the time we hit the runway, all thoughts were on the challenge ahead. With a quivering but happy voice, I radioed the flight control tower:

Miután elhelyezkedtünk a pilótafülkében és utoljára leellenőriztük a műszereket, még egy utolsó pillantást vetettünk a családtagjainkra. Nehéz szívvel kértem engedélyt a gurulásra. Lassan haladtam, próbáltam elraktározni ezt a pillanatot. Ám mire a futópályára értünk, már csak a feladat járt a fejemben. Remegő, de boldog hangon jelentkeztem be a toronynál:

< Sármellék info : HA-YNAU is ready for departure >

The takeoff was successful. Followed by a Cessna 150 piloted by my friend, Szalai Feri, and Csongor’s brother, Szabolcs, who tagged along in his tetraflyer, we executed a flyby of the crowd, tilting the wings as a sort of final wave. With our company in tow, we flew over Keszthely and my own tiny airport from where I’ve taken off so many times on ten-minute tourist flights. I had to remind myself that this flight is no mere ten-minute tourist excursion! Soon Keszthely was receding in the distance. The engine was purring beautifully. Another check of the gauges and we made for Szeged. We wanted one last glance of Balaton but the clouds blocked our view. Instead, I looked to Csongor and we gave each other an exuberant high five. Our flight to Szeged lasted 1 1/2 hours due to a strong backwind. Landing in Szeged went smoothly but it was not long before we discovered a most unwanted and unexpected problem. After parking the plane, we noticed that the fuel tank was leaking. We immediately made the decision to take off for Eger, where the factory that produced the plane was located, to have them correct the problem. Needless to say, we were somewhat dejected and annoyed that after the first leg of our journey we were already experiencing technical malfunctions. But, as I promised Csongor’s father I would return him safely from Australia, these problems must be overcome!

A felszállás sikeres volt. Szalai Feri barátom vezette Cessna 150-essel és Csongor testvérével, Szabolccsal kísérve átrepültünk a tömeg felett, megdöntve a szárnyakat a búcsú jeléül. Elrepültünk Keszthely és a saját kis repülőterem felett, ahonnan oly sokszor indultam tízperces sétarepülésekre. Emlékeztetnem kellett magam, hogy ez most nem egy egyszerű tízperces kör! Keszthely hamarosan eltűnt a távolban. A motor gyönyörűen duruzsolt. Műszerellenőrzés után Szeged felé vettük az irányt. Még egy utolsó pillantást akartunk vetni a Balatonra, de a felhők eltakarták. Összenéztünk Csongorral, és pacsiztunk egyet. Utunk Szegedig másfél óráig tartott a hátszélnek köszönhetően. A leszállás simán ment, de hamarosan váratlan hibát észleltünk: a tank szivárgott. Azonnal úgy döntöttünk, hogy Egerbe repülünk a gép gyártójához a hiba elhárítására. Csüggedtek voltunk, hogy az út legelső szakaszán máris műszaki probléma adódott, de mivel megígértem Csongor apjának, hogy épségben hozom vissza a fiát Ausztráliából, le kellett küzdenünk a hibát!